Idősgondozás a járvány időszakában
Az esemény házigazdája, Kövér-Van Til Ágnes, az SZTI igazgatója bevezetőjében kiemelte: az idősek csoportját különösen érinti a koronavírus-járvány, é ez az idősgondozásban is drámai kihívásokat okoz. A legutolsó adatok szerint a koronavírus fertőzé 33 idősotthonban jelent meg, 899 lakó é számos dolgozó fertőződött meg. De a járványhelyzet az idősgondozás más területein is, a formális alapellátásban é az informális családi gondozásban is problémákat okozott.
Nemcsak a járvány, hanem a biztonsági intézkedéek is jelentős következményekkel jártak az idősek életére. A gyakran külföldi fizetett idősgondozók nagyrézt hazatértek a krízis hatására, é a társadalmi távolságtartás miatt a családtagok é más ismerősök praktikus é lelki támogatása is kevébé volt elérhető. Az önkormányzatok által nyújtott szociális alapszolgáltatások működééről nincs átfogó kép, pedig egy kormányrendelet miatt még nőtt is azoknak az időseknek a köre, akiknek az ellátásért az önkormányzatoknak felelősséget kell vállalnia. Az idősgondozás kihívásai közé tartozik, hogy
az idősek nagyjából 40 százaléka egyedül él, é az ő igényeik gyakran láthatatlanok maradnak.
A meghívott beszélgetőpartnerek szakértelmükre é tapasztalataikra alapozva járták körbe a veszélyhelyzet kihirdetéétől május végéig terjedő időszak kihívásait, következményeit, é egy valószínűsített második hullámra vonatkoztatható tanulságait. A beszélgetében rézt vettek Albeck-Tóth Lívia é Kussinszky Anikó, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalának jogi főreferensei; Angyalosi Vica, a DélUtán Alapítvány önkéntese; Goldmann Tamás, a pécsi dr. Szántó László Szeretetotthon igazgatója; Gregor Anikó, az ELTE TáTK Társadalomkutatások Módszertana Tanszék adjunktusa; Horváthné Károly Anikó, a nyergesújfalui Szent Mihály Idősgondozási Központ intézményvezetője; Mátics Katalin, az Újbudai Szociális Szolgálat intézményvezető helyettese; Szabó Lajos, az ELTE TáTK Szociális Munka Tanszék címzetes egyetemi tanára é Szögeczki József, a szikszói Bethánia Szeretetotthon intézményvezetője. Az esemény moderátora Kucsera Csaba, az ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszék tudományos főmunkatársa volt.
Angyalosi Vica elmondta, hogy a legalapvetőbb tapasztalatuk az elmúlt hónapok során az volt, hogy rengeteg idős ember hívta a DélUtán Alapítvány által működtetett telefonos segélyvonalat, érezhető volt az információhiány. A telefonálók többsége egyedül él, ők gyakran azt élték meg, “hogy magukra hagyta őket a világ a félelmeikkel”. Az egyértelmű üzenet, hogy ők az elsődlegesen veszélyeztetett csoport, esetükben az információk hiánya sokakban félelmet ébresztett. A segélyvonal önkéntesei számára a legnehezebb az idősek kétségbeeséének megélée volt.
Mátics Katalin úgy értékelte, hogy az elmúlt hónapok nehéz időszakot jelentettek az Újbudai Szociális Szolgálat életében is, de sikeres megoldásokat találtak. A pozitív tapasztalatok között említetteaz önkormányzat támogatását é a sikeres együttműködét a szakma é a döntéhozók között. Az említett időszakban a kerület szolgáltatásként nyújtott étkeztetét, bevásárlást, az idősek táplálkozási igényeit figyelembe vevő speciális bevásárlást, egézségügyi ellátáshoz juttatást, házi segítségnyújtást, lelkisegély szolgálatot é segítette a kórházból kikerülőket is. Újbuda nyújtott pénzbeli é termézetbeni szociális támogatást is a krízisben.
Mindhárom idősotthoni vezető nagyon megterhelőnek élte meg a járványhelyzetet mind a lakók, mind pedig az intézmény szempontjából. Az, hogy sikerült alkalmazkodni az elvárásokhoz rézben külső körülmények szerencsé alakulásától függött, például, hogy az egyházi fenntartó tudott extra forrásokat biztosítani, illetve magánfelajánlásokat is kaptak. Az alkalmazkodás másik kulcsa a dolgozók odaadása é személyes áldozatai voltak.
Horváthné Károly Anikó kiemelte, hogy az egyik legnagyobb nehézség az volt, hogy gyors egymásutánban érkeztek az akár egymásnak is ellentmondó, nehezen értelmezhető határozatok, amelyek nem szociális intézményre szabott egézségügyi elvárásokat is támasztottak, amik például az épület adottságai vagy a szaktudás hiánya miatt tűntek irreálisnak.
Goldmann Tamás számára
a kezdeti időszak legnagyobb kihívását a védekezéhez alapvetően szükséges eszközök hiánya é beszerzéi problémái jelentették.
A vezetők olyan döntéi helyzeteket is felidéztek, amikre nem lehettek felkézülve é nem kaptak hozzá megfelelő támogatást sem. Ezek a helyzetek növelték a feszültséget a dolgozók é a bentlakók körében is. A központi ellátás é kommunikáció egézségügy-központúsága a szociális szféra dolgozói számára pedig azt az üzenetet is hordozhatta, hogy a döntéhozók nem ismerik el a munkájukat, megfeledkeztek róluk. Az intézmények lakói számára pedig az volt lelkileg megterhelő volt, hogy a szeretteik nem látogathatták őket, ami nemcsak hangulatukra, hanem az egézségi állapotukra is hatással lehetett.
Szögeczki József hangsúlyozta, hogy az idősek számára a személyes találkozásnak különösen nagy jelentősége van, amit az online megoldások nem tudnak igazán pótolni. Az otthonokban megtettek mindent, ami tudtak, hogy lehetővé tegyék a lakók é a hozzátartozók kapcsolattartását, a külön erre a feladatra alkalmazott munkatárstól kezdve a kreatív fényképes megoldásokig. Ugyanakkor szerinte egyes helyzetekkel kapcsolatban felvethető a magánszféra védelmének problémája. Szabó Lajos hozzátette, hogy a közhiedelemmel ellentétben a családtagok jellemzően nem „felejtik el” az otthonban élő szerettüket, é a rendszeres látogatások során nemcsak ételeket vagy gyógyszereket visznek be, hanem sokszor segítenek a gondozók munkájában is. Van olyan intézmény, ami ennek a gondozási támogatásnak a kieséével is küzd.
Gregor Anikó a gondozás globális válságjelenségeit, a nemek közötti összefüggéeit é ennek a politikai gazdaságtanát emelte be a szempontok közé. Arról beszélt, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt tapasztalt feszültség é konfliktusok az egéz rendszerben érzékelhető forráshiányra is visszavezethetők. A rendszer a problémákat lefelé nyomja, ami a legalsó szinteken csapódik le. Ez a személyes kapcsolatok erodálódásához is vezethet, mert a gondozók a saját erőforrásaikból akarják pótolni, ezzel áldozatot hozva. A rendszer a hiányosságokat a gondozók kihasználásával igyekszik megoldani, ahelyett, hogy forrásokat vonna be. A munkaerőhiány é a fluktuáció kérdéében az Európai Unió szintjéig érdemes tágítani a perspektívát, mert hosszútávon nem lehet nemzetállami szinten valódi megoldásokat találni. A formális gondozásban is jelentős munkaerő-elvándorlás összeköthető azzal, hogy a nyugat-európai jóléti ellátórendszerek erre az erőforrásra is épülnek. Mindehhez hozzátartozik, hogy az Uniónak nincs közös szociálpolitikája, az országok közti munkamegosztás félig rejtetten működik.
Albeck-Tóth Lívia é Kussinszky Anikó jogászként aggasztónak látják az utasítások é határozatok mennyiségét, amivel az emberek nem tudnak lépét tartani, ami azt is megnehezíti, hogy felismerjék, ha jogsérelem éri őket. A „veszélyhelyzetben bármi megtörténhet” kommunikációs üzenete – bár az állítás nem igaz – is hasonló irányba hat. Különösen az első időszakban történhettek sérelmek, de a korlátozások feloldása körüli bizonytalanság, amiben a rendeleteket végrehajtó szolgáltatókat is érinti, szintén szülhet hasonló helyzeteket. Azt várják, hogy a panaszok a következő időszakban megszaporodhatnak, amikor az emberekben már tudatosulni fog, hogy mi lehetett az, ami szabályszerű volt, é mi az, ami nem. A helyzetet nehezíti, hogy
a jogász szakma számára is szokatlan volt a veszélyhelyzeti működé, az új keretekben ők is bizonytalanok, ami hatással van a rendeletekre is.
Több megszólaló is kiemelte, hogy az idősellátásban is felmerült problémák nem újonnan születtek, már régebb óta jelen voltak, csak a válsághelyzet hozta őket felszínre vagy erősítette láthatóvá. Szabó Lajos úgy fogalmazta meg, hogy a veszélyhelyzet nagy tanulsága „hogy a rendszer mennyire nem tud működni szélsőséges helyzetekben. Az idősellátási rendszerek tulajdonképpen ezt a fajta terhelét rosszul viselték, é nem tudják kezelni”.
A beszélgeté során rendszeresen felmerült az egézségügyi é a szociális szféra problémás kapcsolata. Ide sorolható a kórházból hazaküldött idősek bizonytalan helyzete, vagy az olyan irányba mutató elvárások, hogy a szociális intézmények egézségügyi feladatokat lássanak el. Az idősgondozási rendszert különböző perspektívákból látó megszólalók is kifejezték, hogy a két szféra között meg nem értét vagy bizalmatlanságot tapasztalnak.
Szabó Lajos hangsúlyozta, hogy a járványhelyzet egyik nagy tanulsága a decentralizáció szükségessége. A vírus rendkívül gyors terjedéére a központi reakció lassú é megkéett volt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy
azok az otthonok tudtak sikeresen alkalmazkodni, amelyek márciusban nagyon korán reagáltak, erőteljes intézkedéeket hoztak,
nagy összegeket csoportosítottak át a saját keretükből é jó kapcsolatot ápoltak a lokális egézségüggyel. A decentralizált, kihívásokhoz közeli megoldások, a személyes vállalások, a stábok minősége, az elköteleződé é motiváció é jó szervezőkézség sok mindent át tudott hidalni.
A panel tagjainak véleménye szerint ezen lokális megoldások jobb támogatására központi, rendszerszintű változtatásokra van szükség. A „frontvonalban” dolgozó szociális szakembereknek tapasztalatára, hogy a munkájuk é szakértelmük nincs megbecsülve állami szinten – ami megnyilvánul az alacsony bérekben, a támogatás hiányában é a szimbolikus gesztusok szintjén – válaszként a központi irányítás rézéről a szociális szolgáltatások feladatainak elismeréét é támogatását, valamint a professzionális feladatvégzé mögötti szakértelem megbecsüléét várják.
Albeck-Tóth Lívia é Kussinszky Anikó úgy látják, hogy a szociális szakmának kell meghatároznia, hogy miben vár központi irányítást é miben autonómiát, hogy valóban jó irányba történjen változás. Azt is elmondták, hogy a központi szint é a lokális szint konfliktusában könnyen a kliensek lesznek az áldozatok.
Angyalosi Vica hozzátette, hogy az idősgondozás nehéz helyzete a társadalom egy széles rétegét demoralizálja. Az ellátás elégtelensége a családokra is nagy terhet helyez, é felerősíti azt az érzét, hogy „az idősekkel senki nem törődik”. A totális feleslegesség érzéét a társadalom olyan reakciói is megerősítik, mint a megfélemlíté, szidalmazás vagy az idősek hibáztatása. A koronavírus-járvány alatt még Budapesten is komoly problémák voltak az idősellátásban. Nem volt koncepció, hogy milyen feladatokat kell ellátnia az önkormányzatoknak é a gondozási központoknak. Ismernek olyan történeteket is, hogy az önkormányzat magára hagyta a gondozási központot, az idősek számára a minimum sem volt biztosítva.
Szabó Lajos szerint a krízis az egy tanulási, tapasztalási folyamat, aminek rengeteg pozitív eleme van. Lehetőséget ad arra is, hogy az idősellátás jelenlegi rendszerének újragondolására, egyúttal a méltatlanul alulértékelt szociális szakma megerősítéére. A beszélgeté során azt is kiemelte, hogy a korszerű idősgondozáshoz források bevonására van szükség. És kulcskérdének tekinti elsősorban az egézségügyi é a szociális szektor integrációját.
Albeck-Tóth Lívia é Kussinszky Anikó elmondták, hogy az ENSZ szakmapolitikai levele a COVID-19 idősekre gyakorolt hatásáról is a lokális közösségek megerősítéét helyezi középpontba, valamint fontosnak tartják az információáramlás működéét. Albeck-Tóth hozzátette azt is, hogy a járvány egyik lehetséges pozitív hozadéka, hogy a szociális szféra fontosságára irányítja a figyelmet.
Felmerült mindezeken kívül a döntéhozók, é a szakma közti kommunikáció kérdée, ami alapvető az ellentétek tisztázásában. A hozzászólók mind azt erősítették meg, hogy bár helyi szinten sokszor együttműködő é támogató légkör jellemző, központi szinten sem tér sem csatorna nincs a párbeszédre sem a rendeletalkotás során, sem pedig a visszajelzéek befogadásához.
Gregor Anikó szerint az idősgondozással kapcsolatos kérdéekben fontos figyelembe venni a nemek közti viszonyokat. A gondozási feladatokat jellemzően a nők végzik, akár fizetett akár fizetetlen munkáról van szó. Ami felveti a kérdét, hogy a munkáltatók, hogy viszonyulnak ehhez, mennyire viszonyulnak rugalmasan a nők által vállalt otthoni kötelezettségekhez.
Mátics Katalin elmondta, hogy
hosszú távon pozitív következmény lehet, hogy rengeteg olyan idős emberrel kerültek kapcsolatba, akikkel korábban nem.
A továbblépésel kapcsolatos lehetőségnek tekinti az elmúlt hónapok során felhalmozódott rengeteg adat é tapasztalat szisztematikus feldolgozását: „A mi szakmai felelősségünk, hogy az összegyűlt információkat hogyan rendszerezzük, elemezzük, vitatjuk meg é a tapasztalatokra támaszkodva milyen javaslatokat teszünk a döntéhozók irányába.”
Az eredetileg másfél órásra tervezett beszélgeté két é fél órája alatt sok tapasztalat, vélemény é nézőpontot megvitattak meg a szakemberek, megmutatva az idősgondozással kapcsolatos témák széles palettáját é a válaszok összetettségét. Úgy vélik, hogy az idősgondozás kérdéeiről azonban sokkal többet lehet é kell beszélni, különösen a koronavírus-járvány esetleges második hullámára való felkézülé jegyében.
ǰá: