Hatalmas családfák hálózata tárja fel az avar kori társadalom szerveződéét
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem é a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói a az avar kori társadalom rokonsági szerveződéének mintázatairól. A kutatók négy alföldi lelőhely temetkezéeit vizsgálták több mint 400 genetikai minta segítségével. A korábbi archeogenetikai témájú tanulmányokhoz képest jelentős újdonságnak számít, hogy az egyes lelőhelyeken teljes (valamennyi feltárt sírra, vagyis korabeli egyénre kiterjedő) mintavételre törekedtek. E módszernek köszönhetően
vizsgálni tudták a közösségeken belüli é az egyes közösségek közötti rokonsági hálózatokat is.
A kutatás széleskörű nemzetközi együttműködében, genetikusok, régézek, antropológusok, bioinformatikusok, izotópkutatók, kulturális antropológusok é történézek közreműködéével valósult meg az Európai ܳٲái Tanács által támogatott HistoGenes projekt&Բ;é.
Az ELTE ásatásai a rákóczifalvi avar kori (Kr. u. 6-9. század) temetőben 2006-ban
Az Avar Kaganátus keleti csoportjai Kr. u. 568-ban jelentek meg a Kárpát-medencében. Az írásos é genetikai források () tanúsága szerint vezetőik a Türk Birodalom felemelkedée idején menekültek el a belső-ázsiai sztyeppékről, a mai Mongólia területéről, é vándorlásuk során más eurázsiai nomád csoportok is csatlakoztak hozzájuk. A Kárpát-medencében a megelőző korszakot meghatározó Gepida é Langobard Királyság maradék népességére telepedtek rá. Néhány évtizednyi, a Bizánci Birodalommal folytatott intenzív háborúskodás után fokozatosan letelepedtek, é belső erőforrásokra támaszkodó gazdálkodó életmódra rendezkedtek be. Egézen a 9. század elejéig uralták a térséget, amikor Nagy Károly hadjáratai vetettek véget hatalmuknak.
A Nature-ben közreadott
temetők népessége az Avar Kaganátus keleti, sztyeppei eredetű csoportjaihoz tartozott
(Rákóczifalva, Kunpeszér, Kunszállás, Hajdúnánás). A genetikai, embertani é régézeti vizsgálatok azt mutatták, hogy a Duna-Tisza közi közösségek Belső-Ázsiából, a tiszántúli közösségek a kelet-európai, Fekete-tenger vidéki sztyeppékről érkezhettek. Ugyan származásukat tekintve nem voltak egységesek, mégis hasonló rokonsági szervezetben éltek, ami megfelel a történeti források é az eurázsiai sztyeppe népeire vonatkozó etnológiai kutatások nyomán kibontakozó képnek is. Ehhez foghatóan rézletes adatok az avar kori társadalomra vonatkozóan semmilyen más forrásból nem álltak eddig rendelkezére, ez teljes mértékben az új kutatások eredménye.
Lovas temetkezé a rákóczifalvi avar temetőből, Kr. u. 8. század. A sírban fekvő férfi az egyik családfa/közösség alapítójának fiatalon elhunyt fia.
A genetikai vizsgálatok az eltemetett személyek között számos első-, másod-, é harmadfokú rokoni kapcsolatot állapítottak meg, ami hatalmas családfák rekonstruálását tette lehetővé. A legnagyobb vizsgált lelőhelyen, a Szolnok közelében feltárt rákóczifalvi temető közösségében több mint 200 férfi, nő é gyerek köthető családfákhoz, 9 generáció mélységben. Ez jelenleg a régézeti kontextusból származó legnagyobb ismert rokoni hálózat a világon.
A négy temető népessége hasonló elvek alapján szerveződött: szigorú patrilineáris rendszer bontakozott ki, amelyben a patrilokalitás é a női exogámia volt a norma, azaz a férfiak a házasság után is a közösségben maradtak, míg a nők mindig más helyről érkeztek.
A közösségek egy-egy fő apai leszármazási vonal köré rendeződtek.
A régézeti leletek alapján különösen fontos volt a közösség alapítóinak é az alapítók egyenesági férfi leszármazottainak a szerepe. A veretes övek, lószerszámok, olykor teljes, sírba helyezett lovak e férfiaknak a temetkezéeihez tartoztak. Közülük kerülhettek ki a családfők é a települéek vezetői. A közösségek közötti rokoni hálózatok viszont elsősorban a nőkön keresztül szövődtek, ezt mutatták a távoli rokoni kapcsolatokat (IBD) feltérképező genetikai vizsgálatok.
Arany fülbevaló egy férfi sírból Rákóczifalváról, Kr. u. 7. század (Damjanich János Múzeum, Szolnok)
Számos esetben előfordult, hogy egy férfinak vagy nőnek több – két-három, vagy akár négy – partnertől született gyermeke. Ez jelenthetett a házastárs korai halála miatti újra házasodást vagy többnejűséget is; az egyedi példák értelmezééhez a halálozási kor é a régézeti leletek vizsgálatával jutunk közelebb. A nők körében érdekes mintázat bontakozott ki: több partner esetén az apák általában egymásnak közeli, férfiági rokonai voltak, ami a levirátus (magyarul sógorházasság) intézményére utal. A férj korai halála után – mai rokonsági kifejezéekkel leírva – annak testvére, féltestvére, másik feleségétől született fia vagy unokaöccse lett az új partner. Ez az intézmény a haláleset után a család társadalmi é gazdasági helyzetének stabilizálását szolgálta. A kiterjedt biológiai rokonság ellenére e közösségekben egyáltalán nem fordult elő vérfertőzé. Mindez azt jelenti, hogy
szigorúan, több generáción át számontartották a leszármazást,
é a vérrokonok közötti házasodás tabunak számított.
A sírok temetőn belüli elhelyezée, csoportosulása is utalhat a korabeli szociális kapcsolatokra, ami az avar kori közösségek esetében azt bizonyítja, hogy a biológiai rokonság a társadalmi viszonyok szempontjából is kiemelkedően fontos volt. A közeli rokonokat, még a felnőtteket is, többnyire egymás közelében, a temető azonos rézén temették el. A lányokat 16-19 éves korukig lehetett kimutatni családjuk körében, ezután költöztek el új otthonukba. A halálozási kor alapján a legfiatalabb anyák 18-22 évesek voltak.
Veretes övvel eltemetett férfi temetkezée Rákóczifalváról, Kr. u. 8. század
A teljes mintavételnek köszönhetően a rákóczifalvi közösségben népességváltás is bizonyítást nyert. A 6. század végén kisebb létszámú családok kezdtek el itt temetkezni, majd a 7. század második felében új családok érkeztek férfi testvérek vezetéével, é a régebbi lakók nagy réze elköltözött. Erőszakra utaló nyomokat a csontokon nem lehetett felfedezni.
A népességváltás a temetkezéi é táplálkozási szokásokban is megmutatkozott.
A korábbi lakosok erőteljesebben őrizték a sztyeppei hagyományokat (pl. juhbőrös temetkezé, archaikus kerámia) é több kölest fogyasztottak, a kéőbb érkezők inkább belesimultak az avar kor második felének Kárpát-medence szerte jellemző kultúrájába.
Genetikai minta feldolgozása Lipcsében, a Max Planck Institute for Evolutionary Anthropology laborjában
Genetikai származást tekintve azonban a korábbi é a kéőbbi népesség alapvetően megegyezett, csupán az apai leszármazási vonal különült el. Sem a régézeti adatok, sem az izotópos (stroncium) vizsgálatok nem utaltak arra, hogy az új csoportok a Kárpát-medencén kívülről érkeztek volna. Valószínűleg az Avar Kaganátus belső hatalmi átrendeződée eredményezte a Tisza mentén fekvő, kedvező adottságú terület új urainak megjelenéét é a helyi népességi viszonyok átalakulását. Ebben az időben, a 7. század második felében alapították a tanulmányban vizsgált kunszállási é hajdúnánási temetőket is, amelyek így további bizonyítékai az Avar Kaganátuson belül lejátszódó hatalmi, népi, gazdasági é kulturális változásoknak.
A feltárt társadalmi szervezet egyik legfontosabb tanulsága, hogy a keleti eredetű közösségek annak ellenére is
megőrizték sztyeppei típusú társadalmi berendezkedéüket,
hogy életmódjuk é gazdasági rendszerük a Kárpát-medencében gyökeresen átalakult. Ahogy a kaganátus intézménye – a vezetőréteg, vagyis a legmagasabb politikai elit szerveződée – sztyeppei hagyományokra épült egézen a birodalom bukásáig, úgy a társadalom alsóbb rétegeinek rokonsági szerveződée is makacsul őrizte azokat.
Vida Tivadar, Rácz Zsófia (ELTE BTK Régézettudományi Intézet) é Szeniczey Tamás (ELTE TTK Embertani Tanszék), a kutatás vezető régézei é antropológusa
A tanulmány első szerzői Guido Alberto Gnecchi-Ruscone (MPI EVA) é Rácz Zsófia (ELTE), vezető kutatója Zuzana Hofmanová (MPI EVA). Az ELTE BTK Régézettudományi Intézetéből é a TTK Embertani Tanszékéről régéz é antropológus közreműködők Samu Levente, Szeniczey Tamás, Faragó Norbert, Gulyás Bence, Koncz István, Spekker Olga é Hajdu Tamás.
Az embertani leleteket a Magyar Termézettudományi Múzeumban é a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékén őrzik. A minták előkézítéét a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet munkatársai végezték Szécsényi-Nagy Anna é Mende Balázs Gusztáv vezetéével.
A címképen: arany emberalak a rákóczifalvi ásatásokról, Kr. u. 7. század