Elhunyt Tarján Tamás
"Tarján Tamás olyan időkben került a Tanszékre, amelyek nem kedveztek az olyan elfogulatlan, minden hősi póz nélkül is a saját mércéjük szerint élő személyiségeknek, mint amilyen ő volt" – búcsúzik tőle Schein Gábor a Bölcsészettudományi Kar honlapján. – „Ő mindvégig képes volt megőrizni teljes elkötelezettségét a tanítás, a barátok és a hallgatók iránt, ugyanakkor független maradt az akadémiai és az egyetemi világ hierarchiájától. Sokat állt színpadon, pódiumon, katedrán, de belső világát csak kevesek előtt tárta föl. Rengeteg befejezetlen beszélgetés maradt utána, halála ezért különösen fáj.
Búcsúzni így most még nem tudunk Tőle. Tandori Dezső Körjáró ballada című versének utolsó soraival gondolunk rá, melyeket sokat idézett jellegzetes gesztusaival kísérve. Ezekbe a sorokba most már ő is beköltözött velünk maradva, eltűnőben. Nehéz e sorokat nem az ő hangján, az ő hangsúlyaival hallanunk:
Ajánlom balladám a körnek,
mely a napot viszi az égen,
mely ha néha kissé legörbed,
csak meg is águl észrevétlen:
Nagy Közönsége, mi vagyunk,
mondhat-e ennél bárki többet?
Míg tudunk, lemaradozunk:
hol a tűnők tovapörögnek…"
Fő kutatási területe a XX. századi magyar dráma- és színháztörténet, a magyar szatíra története (Karinthy Frigyes, Nagy Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, a paródiaműfaj), valamint a modern kortársi törekvések (elsősorban a Tandori Dezső-életmű) vizsgálata volt.
Huszonhét kötetet publikált, ebből hetet Reményi József Tamással közösen (hat közülük irodalmi paródiákat, egy műelemzéseket tartalmaz). Írt kismonográfiákat (Nagy Lajos; Bessenyei Ferenc; Garas Dezső), jelentetett meg irodalmi és színházi esszé- és kritikagyűjteményeket (Kortársi dráma; Egy tiszta tárgy találgatása; Բڳܳó; Szabadiskola; Esti Szindbád – Szentivánéji Vízkereszt; Zivatar a publikumnak; Prosperónak nincs pálcája; Hét óra, színház-idő stb.), publikált tankönyvcsaládot 13-14 éveseknek. A Digitális Irodalmi Akadémia Tersánszky Józsi Jenő-szakértője volt 2000-től, Kardos G. György-szakértő is 2001-től.
Irodalmi és szakmai tevékenységét több ízben elismerték: 1986-ban József Attila-díjat kapott, 1995-ben Literatúra-díjjal, 1997-ben Komlós Aladár-díjjal tüntették ki. Kétszer is neki ítélték a Színikritikusok Díját (1984 és 1989), 2005-ben Bárka-díjat kapott, kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével (2009).
A nekrológ forrása: