Elhunyt Szabó Miklós Széchenyi-díjas régézprofesszor
Megrendülten értesültem a hírről, hogy december 14-én, hajnalban elhunyt sokunk egykori tanára, Szabó Miklós professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Egyetemünk 1993-1999 között hivatalban levő rektora. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektoraként szomorú kötelességemnek érzem, hogy mentorom, atyai barátom é egyben hivatali elődöm tudós tanári é kutatói pályájáról személyesen emlékezzek meg.
A kiváló tudós, tanár, ókorkutató régéz pedagógus családban, 1940-ben született Szombathelyen. 1963-ban az ELTE Bölcsézettudományi Karán régéz é latintanár diplomát szerzett, 1965-ben ugyanitt ókori régézetből doktorált. 1963 é 1966 között a Magyar Nemzeti Múzeum Régézeti Osztályán, majd 1966-tól a Szépművézeti Múzeum Antik Osztályán múzeológusként dolgozott. 1975-ben a Szépművézeti Múzeum tudományos titkára, majd 1984-ben főigazgató-helyettese lett.
Az ELTE Bölcsézettudományi Karának Régézeti Tanszékén 1973-tól megbízott előadóként, 1978-tól másodállású adjunktusként, majd 1983-tól docensként tanított. Barátsággá szövődött mester-tanítványi kapcsolatunk is ekkor kezdődött, hiszen elsőéves hallgatóként pontosan negyven éve kezdtem el látogatni az óráit. 1987-ben került főállásban a Régézeti Tanszékre docensként. 1989-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, é az ugyanabban az évben megalakult Régézeti Tanszékcsoport általa alapított Ókori Régézeti Tanszéknek első tanszékvezetője lett, mely tisztségét 2005-ig látta el. 1991 februárjában az ELTE általános rektorhelyettesévé, 1993-ban rektorává választották. 1992-ben tagja lett az Országos (Ideiglenes) Akkreditációs Bizottságnak, amelyben 1994-ben a Társadalomtudományi Kollégium, valamint az Ókortudományi é Múzeológiai Szakbizottság elnöke lett. 1994 é 1997 között a Magyar Akkreditációs Bizottság Társadalomtudományi Bizottságának az elnöke volt. Az ELTE BTK-n 1995-ben létrejött Régézettudományi Intézet alapító intézetigazgatója lett. Igazgatói feladatait tíz éven át, 2005-ig látta el. 1998 é 2000 között a 2001. évi franciaországi magyar kulturális évad miniszteri biztosa volt.
ܳٲái területe, amelyet az egyetemen évtizedeken át elméletben é gyakorlatban is oktatott, a hazai egyetemi oktatásban általa meghonosított klasszika archeológia é a kelták régézete volt, különös tekintettel az ókori régézeti módszereken alapuló protohisztorikus kutatásra. 1970-től kezdve közel egy évtizeden keresztül rendszeresen rézt vett az athéni École Française d'Archéologie kutatómunkájában, főként Delphoiban é Argosban. Ekkor kézítette el a boiótiai archaikus agyagszobrászat összefoglaló feldolgozását, amellyel 1980-ban kandidátusi fokozatot szerzett. 1998-ban Athénban a Görög Régézeti Társaság tiszteletbeli tagjává választották.
Az 1980-as évek eleje óta rendszeresen tanított vendégprofesszorként külföldi egyetemeken, elsősorban Franciaországban (Párizs: Sorbonne, École Pratique des Hautes Etudes IV. szekció, École Normale Supèrieure, Collège de France). Előadásokat tartott, szemináriumokat vezetett ír, skóciai, spanyol, olasz, svájci é német egyetemeken egyaránt. Tagja volt a rangos Études Celtiques (Párizs), a Lexikon zur keltischen Archäologie (Bécs) é az Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae (Budapest) című régézeti, az Antik Tanulmányok ókortudományi szakfolyóiratok valamint a Magyarországi Kelta Leletek Korpusza szerkesztőbizottságának é a Lexicon Iconographicum Mythologiae Classicae (Basel) Tudományos Tanácsának. 1987-ben a történettudományok doktora (régézet) fokozatot nyerte el a Magyar Tudományos Akadémián a Kárpát-medence kelta művézetének feldolgozásával.
Tudományos munkásságának elismeréeképpen 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 2001-ben rendes tagja lett. 2005 é 2012 között a Magyar Tudományos Akadémia II. (Filozófiai é öéԱtudományok) Osztályának osztályelnöki tisztségét látta el. 2014-től két cikluson át a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségi Kollégiumának a társadalomtudományokat képviselő választott elnökségi tagja volt.
1963 óta folyamatos, több mint hétszáz tanulmányba é húsznál is több könyvbe foglalt tudományos teljesítményét a hazaiak mellett számos nemzetközi tudományos társaság ismerte el. 1972-ben lett tagja az MTA Ősrégézeti Albizottságának, majd 1980 é 1990 között az MTA Régézeti Bizottságának titkára volt. 1994-ben a Régézeti Bizottság elnökévé választották. 1977-ben az Union Internationale des Sciences Pré- et Protohistorique vaskori, 1985-ben pedig magyar nemzeti bizottságába választották be. 1987-ig tagja volt az ICOM nemzetközi múzeológiai, illetve magyar nemzeti bizottságának. UNESCO szakértőként 1986-ban é 1987-ben egyebek között kelta művézeti kiállítás é ahhoz kapcsolódó kiadvány munkálataiban vett rézt. A velencei Palazzo Grassiban 1991-ben megrendezett, nagy sikerű „I Celti. La prima Europa” kiállítás egyik igazgatója volt.
A Deutsches Archäologisches Institutnak 1977-ben, a barcelonai Királyi Akadémiának 1997-ben választották levelező tagjává. Ugyancsak levelező tagja lett a Francia Tudományos Akadémiának (Académie des Inscriptions et Belles-Lettres). A párizsi Collège de France, amelynek kéőbb professzora lett (1989, 1991), valamint Dijon városa emlékéremmel tüntette ki. 1995-ben a francia Becsületrend lovagja (Chevalier de la Légion d'honneur), 1996-ban a francia Becsületrend parancsnoka (Commandeur de la Légion d'honneur) é több, további magas francia állami kitünteté (Ordre National du Mérite, Commandeur de l'Ordre des Arts et des Lettres) birtokosa, 1997-ben pedig a dijoni Université de Bourgogne díszdoktora lett. 1999-ben díszdoktorává avatta a bolognai Università degli Studi é 2017-ben alma matere, az Eötvös Loránd Tudományegyetem is. Az Ókortudományi Társulat Marót- é Révai-díját, valamint a Magyar Régézeti é Művézettörténeti Társulat Kuzsinszky- é Rómer-emlékérmét ugyancsak megkapta. Állami elismeréei sorában a 2007-ben adományozott Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal, illetve a 2011-ben elnyert Széchenyi-díj kitüntetét kell megemlíteni.
Szabó Miklós folyamatosan nagy hangsúlyt helyezett az ókori régézeti graduális képzé nemzetközi szintre történő felépítéére, emellett fontosnak tartotta a régézeti ʳ-éé elindítását is: 1995-ben így jött létre a Régézeti Doktori Iskola (jelenleg: Régézet Doktori Program), amelynek 2001-2010 között a vezetője volt. Ez idő alatt csaknem 30 tanítványa védte meg doktori értekezéét témavezetői irányításával. Ezt követően az Egyetemi Doktori Tanács elnöke lett. A Magyar Tudományos Akadémián 2001 é 2004 között az Akadémia Doktori Tanács tagja volt.
Az egyetemi régézképzében elsőként valósította meg franciaországi kutatásai révén a külföldi tanásatást. Miután 1975-től bekapcsolódott a franciaországi Saint-Blaise régézeti feltárásaiba, illetve 1985-ben tagja lett a bibractei nemzetközi Tudományos Tanácsnak, 1988-tól kezdve, a rendszerváltást megelőzve, francia-magyar közös ásatási programot indított az ókori Bibracte (ma: Mont-Beuvray) területén, amely feltárás azóta is folyamatosan zajlik. A bibractei, illetve a velem-szent vidi, továbbá gellérthegyi kelta oppidumok területén folytatott régézeti ásatások során feltárt leletanyagból nemcsak számos, a nemzetközi szakma figyelmét joggal kiváltó tudományos könyv é tanulmány született, hanem a kezdetek óta eltelt csaknem három évtized során, magyar é francia tanítványai munkájának é az ő témavezetői odafigyeléének eredményeképpen számos szakdolgozat é doktori értekezé is. Franciaországi ásatásainak legjelentősebb é azóta különös nemzetközi figyelmet kapott eredménye a vezetéével feltárt é feldolgozott kora császárkori forum é basilica komplexuma volt.
Az iskolateremtő tudós az 1970-es évek óta tanítványok több nemzedékét nevelte ki é vezette el a doktori fokozatig. Legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó eredménye annak az úttörő, é azóta világszerte alkalmazott eljárásnak kidolgozása volt, amellyel a klasszika archaeológia módszereit kiterjesztette a kelta művézet vizsgálatára.
Szabó Miklós akadémikus, professor é rector emeritus személyében a nemzetközi é hazai ókori történeti, régézeti, művézettörténeti, társadalomtörténeti kutatások kiemelkedő, értelmiségi felelősségvállalásban a maga tudományos szakterületén messze túlmutató hatású alakját, egyetemünk hat éven át hivatalban lévő, a felsőoktatás ügye é egyetemünk iránt mindig is felelősséget érző egykori rektorát veszítettük el.
Emlékét mi mindannyian, akik őt tanítványként, kollégaként é barátként évtizedeken át személyesen ismertük, tiszteltük é szerettük, emlékezetünkben őrizzük é szívünkben ápoljuk tovább.