Egy Kr. u. 5. századi közösség kialakulása Pannoniában
A Kárpát-medence népvándorlás korán belül is különösen mozgalmas időszaknak számít a hun kor, mely a 4. század végétől az 5. század közepéig tartott. A hun támadások következtében meginduló népmozgások többször is Pannonia népességének drasztikus átalakuláshoz vezettek. A viharos időszakban közösségek szakadtak szét é gyakran többféle forrásból újak kovácsolódtak, amikor újonnan érkezett csoportok letelepedve a helyi népesség maradványaival együtt új települéeket hoztak létre. A Tolna megyei Mözs–Icsei-dűlő temetője 96 sírjával az 5. századi Pannonia egyik legnagyobb é legérdekesebb lelőhelye. Bizonyos jelenségek alapján (padmalyos é padkás sírok, római téglasírok, 50%-os mesterséges koponyatorzítás) itt a régézeti kutatás már korábban is eltérő kulturális hátterű csoportok együttéléét feltételezte, ám mindezidáig rézletes, komplex elemzéére nem került sor.
A tanulmány a régézeti jelenségeket, fizikai antropológiai adatokat é az emberi csontmaradványokon mért izotópos (Sr, N, C é O) vizsgálatok eredményeit együttesen értékeli ki. A stroncium izotóp szintje alapján megállapítható, hogy az egyén az adott geológiai környezetben helyi vagy idegen eredetű-e, a szén izotóp a növényi, a nitrogén izotóp elsősorban az állati eredetű táplálékforrások jellegének é arányának meghatározását teszi lehetővé.
A mözsi temetőben a személyes mobilitás vizsgálatára alkalmas Sr87/Sr86, valamint a táplálkozásra vonatkozó δ13C é δ15N vizsgálatok eredményei é a régézeti jelenségek összevetéével több csoport is elkülöníthető. A temető alapítása nem helyben született, de feltehetően a környékről származó, pannoniai, kéő római tradíciókat (téglasírok) folytató személyekhez köthető. Hozzájuk csatlakozott talán egy-két évtizeddel kéőbb egy mind Sr87/Sr86 értékében, mind kulturális hátterében idegen, de feltehetően együtt mozgó, nagyobb csoport, amely magával hozta a padmalyos sírok, valamint a mesterséges koponyatorzítás tradícióját.
A következő generációban a koponyatorzítást már az egéz közösség átvette, a helyi Sr87/Sr86 értéket mutató gyerekek koponyáján minden esetben megfigyelhetőek a nyomai. A δ13C, δ15N vizsgálatok alapján meg lehetett állapítani a táplálkozásbeli különbségeket a nemek é korcsoportok között. A δ13C értékek alapján kijelenthető, hogy a közösség nagyobb mértékben fogyaszthatott kölest, amelyet a korábbi időszakokban inkább takarmányként hasznosítottak, ám talán éppen a római mezőgazdasági struktúrák szétesée miatt a könnyen termeszthető növény emberi táplálkozásában betöltött szerepe felértékelődött.
A mesterséges koponyatorzításnak nevezett testmódosító eljárás Közép-Ázsia, illetve a Fekete-tenger menti sztyeppei régió irányából keleti népcsoportokkal érkezett a Kárpát-medencébe, é az 5. században – a hun korszakban é az azt követő évtizedekben – élte virágkorát. A régézeti leletek alapján úgy tűnik, hogy a szokást különböző származású é társadalmi státuszú egyének gyakorolták, széles körű elterjedéében a hun kori elit játszhatott fontos szerepet.
A mesterséges koponyatorzítás eszköz a társadalmi identitás létrehozására é fenntartására,
valamint rang, illetve etnikai, családi vagy más csoportidentitás kifejezééhez. A koponya formájának módosításában kifejezére jutó kollektív identitás alapot szolgáltathatott különböző kulturális é biológiai eredetű csoportok együttműködééhez.
A rendelkezére álló adatok alapján rendkívül befogadó közösség képe rajzolódik ki, mely eltérő hátterű csoportok é személyek integrálására képes, s bár kulturálisan é feltehetően szociálisan is az idegen elemeket hordozó csoport tűnik dominánsnak, merít a hely, a kéő római hagyományokból is.
A cikk megírásában az ELTE BTK Régézettudományi Intézetének (Vida Tivadar, Koncz István é Rácz Zsófia), a Wosinsky Mór Múzeum (Ódor János), az ELKH Archeogenetikai Laboratóriumának (Mende Balázs) é a mannheimi Curt Engelhorn Zentrum für Archäometrie (Corina Knipper, Sandra Kraus Robin van Gyseghem é Ronny Friedrich) munkatársai működtek együtt.
A 2020. április 29-én megjelent tanulmány .